Home / CreepyPasta / TE LESZEL A VACSORÁM! #CREEPYPASTA

TE LESZEL A VACSORÁM! #CREEPYPASTA

Figyelj rám kedves olvasó, amit elmesélek, az meg történt esemény, valóságos pokol volt az életemben…

Engem Gloria Morden-nek hívnak, 16 éves vagyok. A történetem ott kezdődött hogy suliba sokáig voltam délután és csak este értem haza, a tanulószoba miatt. Estéként mindig TV-t nézek vagy játszok a kutyámmal, sajnos az alvással problémáim vannak, nagy nehezen elalszok aztán amikor felébredek a borzalmas álmomból, nem tudod megmozdulni, nem kapok levegőt.. és árnyékok mászkálnak körülöttem, és ami a legborzalmasabb.. a hangok.. amiket hallok.. hogy gyűlölnek engem.. és a szüleimnek nem szóltam erről.. félek hogy elküldenek gyógyintézetbe.

Visszatérve a történetemre, egy nap kicsit később indultam el az iskolából, és üres volt az utca, sehol senki, egyedül kóboroltam hazafelé amikor egy fura férfi megállított, megkérdeztem mit akar tőlem, ő azt válaszolta hogy nem akar bántani de muszáj..

Egy kést vett elő, és elkezdett felém közeledni, én hátráltam, elkezdtem futni, egy síkártorba értem, a férfi jött utánam. Végül zsák utcába kerültem, a férfi beszorított a sarokba, nem bírtam mozdulni a félelemtől… Felemelte a kést, és nagy erővel az arcom jobb felét elvágta, folyt a vér, egy hatalmas nyílt sebet éreztem az arcomon, az ember újra megakart vágni, de akkor hirtelen felbátorodtam és a férfi bal lábába belerúgtam amitől elesett a kés pedig mellé esett, felvettem gyorsan. A kés vágó részén vöröslött a saját vérem… csillogott, láttam magamat benne..

A támadó felkelt elakarta venni tőlem a kést, mind egy rossz álom olyan volt ez.. mit tegyek?.. kérdeztem magamban, egy hang suttogta hogy „Öld meg” .

Tudtam hogy őrültség lenne ha ezt tenném, de a hang tovább mondta hogy öljem meg a férfit, aki már megfogta a kést. „Védd meg magad” suttogta a hang. Én pedig döntöttem, megvédem magam.

Végig húztam a támadó tenyerén a kést, ami elvágta, így elengedte. „Te rohadék” ordította.

Nyúlt a másik kezével, én habozás nélkül belevágtam, a vérre kifolyt, és káromkodott.

„Te szörnyeteg! Idióta, nem vagy normális”

Erre felment a pumpa a fejemben, és odaszóltam neki „NEM ÉRDEMLED MEG HOGY ÉLJ”.

A férfi elsápadt. „Ne, bocsáss meg, kérlek, nem akartalak bántani.” mondta.

Én azt feleltem neki: „Azt teszem veled, amit te akartál velem tenni.”

A férfi ijedten remegő hanggal válaszolt: „Ne ölj meg, kérlek, megteszek mindent neked amit csak kérsz.”

„Erről beszéltem, meg akartál ölni, nem hiszek neked, kártékony semmirekellő vagy.” mondtam neki.

„Öld meg” suttogta a hang újra meg újra. Gondoltam ha megölöm ezt az embert sok életet mentek meg, kitudja mennyi embert ölt meg már.

Egy mozdulattal elvágtam a férfi torkát, az ütő erét találtam el. A vérre bemocskolta az arcom, a kezeim, a ruhám. Egy darabig mozgott még a teste, aztán felakadt a szeme..

Furcsa érzés támadt fel bennem, nem féltem, éreztem, hogy valaki van a hátam mögött, aki megvédett. Hátra néztem, a szemem sarkából csak egy homályos árnyékot láttam a betonfalon.

És rám mosolygott, aztán eltűnt. Nem igen foglalkoztam ezzel, gondoltam csak a szemem játszik velem. Rájöttem, hogy csupa véresen nem mehetek haza, ezért levetettem a felsőm, beraktam a táskámba, a kezemet pedig megmostam egy pocsolya vizével. Amikor hazaértem, anyukám megkérdezte, hogy hol voltam ilyen sokáig, és miért vagyok sebes, azt mondtam, hogy suli után a barátommal voltam a játszótéren, hintáztunk és véletlenül meghorzsolódott az arcom mert kiestem a hintából. Este kutattam a táskámban amikor rátaláltam a késre, anyukám nem találhatja meg, gondoltam, és elrejtettem az ágyam alá.

Teltek a napok, úgy mint máskor. Egy nap azonban történt valami. Én szokás szerint olvastam az újságot, és az egyik cikk arról szólt, hogy a VI. kerület egyik zsákutcájában egy halott férfit találtak, felmérések szerint elvágták a torkát, a rendőrség még nem találta meg a gyilkost.

Lesápadtam, tudtam, hogy az a gyilkos én voltam. Remegő kézzel letettem az újságot, majd megreggeliztem, és mentem suliba. Este mikor hazaértem anyukám megállított, és egy kést mutatott, véres volt. Kérdezte hol találtam. Én nem jutottam szóhoz, elfehéredtem mint a fal.

Anyukám ideges lett, és kiabált velem, „(…) és félek hogy rossz útra tértél kisasszony!” mondta.

Én nem tudtam mit csinálni, elkezdtem sírni. Anyukám már tudta, tudta, hogy mi történt.

„Te őrült, megöltél egy embert (…) hogy tudtad megtenni? Takarodj! Nem vagy már a kislányom!” ordította.

Én kirohantam a lépcsőházba, a lépcsőházból ki az utcára, rossz idő, és este volt.

Én leültem egy padra, és magamra húztam a kapucnim. Gondolkodtam, mit is műveltem? Nincs ember aki megértsen.

Egy árnyék ölelt át hirtelen, és azt suttogta „Én veled vagyok”.

Kellemes érzés volt ez.

„Kövess engem, és elvezetlek az örök boldogsághoz”

Én feleltem neki: „Ha tudsz segíteni, mondjad, úgysincs mit veszítenem már”

„Menj vissza a házadban, és vedd el a kést, szükséged lesz rá” mondta az árnyék.

Én hazamentem, anyukámék aludtak már. Körülnéztem a lakásban, de a kés nem volt sehol.

Körülnéztem a szüleimnek a szobájába, a kés az asztalon volt. Lopakodtam, felvettem a gyilkos fegyvert, lassan, hogy senki ne hallja meg. Mentem volna ki a szobámból de a nevelő apám észrevett és felugrott az ágyból és felém futott.

Meghúzta a hajam és a késemre pályázott. „Öld meg” suttogta a hang.

Nem akartam megölni az apám. „Öld meg, ő nem az apád hanem csak az anyádat használja ki, nem szereti őt, se téged! Azért üt meg folyton téged, sose foglalkozott veled igazán.” árulta el a lidérc.

Beláttam, ő nem az én apám, nem szeret.

„Nem menekülsz, kislányom” mondta mérgesen.

Elegem lett mindenből, hogy az emberek folyton bántanak, hogy az apám ver mindig, ebből elég, mondtam magamban. „Nem vagyok a kislányod”.

A késemmel levágtam a férfi karját, anya felébredt a zajra. Elkezdett sikítani. Apám feküdt a földön. Körülöttünk csupa vér volt minden. Élveztem ahogy vér folyt az arcomra, jó érzés volt.

Anyukám nem mozdult, rettegett.

„Nyugalom anyu, megbocsátottam már. Ne félj tőlem. Úgysem látsz többé, megtaláltam az örök boldogságom, megtaláltam a helyem e mocskos világban” mondtam neki.

Azzal a nevelő apámmal végeztem, a testéből kivágtam a szívét, és jó ízűen elfogyasztottam, finom volt. Anyukám félelmét éreztem, nem mondott semmit.

Kisétáltam a lépcsőházba, lefelé halottam anyukám keserves sírását, de tudtam, hogy azért sír mert ő is rájött hogy apukám utált engem. Az utcán sétáltam aztán egy romházban húztam meg magam.

Itt élek már, az enni valóm legtöbbször emberi szív, innivalóm ha nincs, vért iszok, megtaláltam a boldogságom, megfosztom a világot a gonosz emberektől, és remélem kedves olvasó, hogy te jó ember vagy, ha pedig gonosz a lelked, TE LESZEL A KÖVETKEZŐ VACSORÁM!

kommentek

Még egy!

A BETEGSÉG #CREEPYPASTA

A gondozottam már nagyon sok ideje szenvedett. Tüdőrákot diagnosztizáltak nála, és megmondták hogy max 6 …

HÚÚÚÚ!

Ha tetszik a történet, oszd meg az ismerőseiddel is!