ijesztő – CREEPYPASTA.HU http://creepypasta.hu Üdvözöllek a félelem birodalmában! Mon, 02 Apr 2018 02:29:59 +0000 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=4.9.3 A NAGY CIRKUSZ #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/a-nagy-cirkusz-creepypasta/ Mon, 02 Apr 2018 02:29:59 +0000 http://creepypasta.hu/?p=256 Az emberek gyakran szeretnek cirkuszba járni.

Szeretik nézni ahogyan zsonglőrködnek táncolnak, örömköndek.
De az ember nem is gondolná hogy a mosoly alatt keserű könnyek vannak.
Nem megy ott olyan jól a soruk.
Valahány mutáns lényt a porondmester savval öntött le a látvány miatt.
Két testvért meg összevarrt sziámi ikrek gyanánt.
Ha valamit nem csinált jól valaki az attrakcióban, akkor azt korbáccsal verte.
Alig kaptak enni, és meg volt nekik parancsolva, hogy akármi is van a színfalak mögött,
ők mosolyogjanak és tűnjenek boldognak.
Aki szökni próbált, a porondmester elkapta és elevenen megnyúzta.
Nagy szörnyűségek voltak..
-Tudjátok gyerekek hogy én ezt honnan hallottam?
 Én vagyok a porondmester!
]]>
A FEKETE CADILLAC #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/a-fekete-cadillac-creepypasta/ Fri, 30 Mar 2018 18:12:02 +0000 http://creepypasta.hu/?p=249 Éjszaka van. ..

Éjfél körül lehet.
Sokan néznek emiatt bolondnak, de neked mi sem megnyugtatóbb, mint egy éjféli séta.
A megszokott útvonalamon szoktál haladni.
Mivel erdőben van a házad, ezért az éj csendje olykor még téged is megijeszt.
De már megszoktad.
De ez az éjjel nem olyan volt mint a többi.
A távolból egy fekete Cadillac-et látsz.
Nem ijesztet meg mert gondolod, hogy biztos csak valami gombázó, vagy turista.
Egyre gyorsabban és gyorsabban hajt feléd.
Nem tudod mire vélni, gondolod hogy ki fog kerülni.
De a tudatalattid cselekszik helyetted.
Elugrasz a kocsi útjából. be egy bokorba
Ekkor veszed észre hogy eltört a lábad.
Tudod hogy csendbe kellene maradni, de a fájdalomtól és az ijedtségtől nem tudsz
Kiszáll egy ember a kocsiból egy kalapáccsal a kezébe.
Te próbálsz a karoddal menekülni, de nincs esélyed.
Utolért.
Rávág a fejedre, és te elájulsz…..
Meztelenül ébredsz egy szobában, egy ágyhoz kötözve.
Próbálsz kiszabadulni, de nem sikerül.
Ekkor belép egy maszkos férfi, egy késsel.
Megszólalsz rebegő hangon:-U uram.. Arra a késre semmi szükség! Kérjen akármit, van pénzem meg tudom venni, csak ne bántson!
-Nem kell a pénzed!
Ekkor előrántja a kést.
Te meg imádkozol.
Megejti az első vágást rajtad, kéjes vigyorral az arcán.
Te nem tudsz mit csinálni.
Behoz egy kendőt, amivel betömi a szád.
Elkezdi vágni a húsod.
Ordítanál de nem tudsz.
Levágja a lábad, majd a karod.
Vérzel de még élsz.
Aztán a lehető leglassabban vágja le a fejed.
Fizikai képtelenség de még élsz és érzed.
Majd egyszer csak elsötétül minden.
Egy óra csörgését hallod.
Kinyitod a szemed, felkelsz és egy mosollyal konstatálod, hogy ez csak egy álom volt.
Dudálnak.
Kinézel az ablakon.
Egyenesen rád világít a fekete Cadillac.
Írta: Gergo Nyiro
]]>
AZ IJESZTŐ BABAHANGOK! #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/az-ijeszto-babahangok-creepypasta/ Wed, 17 Jan 2018 22:54:15 +0000 http://creepypasta.hu/?p=244 Az egész történet 2014. július 16-tól kezdődik, amikor különös
dolgokra lettem figyelmes. Az elkövetkezendő heteim nagyon jól
teltek, mivel 2 hetes szabadságot vettem ki hogy egy kicsit rendet
rakhassak otthon a házban. Amíg a férjem Ben és a két rosszcsont,
Edward és Tom otthon van nem nagyon tudok házimunkát végezni,
mivel mindig láb alatt vannak.

A héten a férjemnek éjjeli műszakra kellett mennie a munkahelyére.
Edward a barátainál alszik egy jó ideig, Tom pedig táborban van.
Az egyik este mikor már majdnem elaludtam egyszer csak valami
kisbaba hangokra lettem figyelmes. Nem foglalkoztam vele, hamar
elaludtam, mert nagyon álmos voltam.

Másnap este mikor Ben elment megint hallottam a babahangokat.
Pár pillanatig jól is esett a babanevetést hallgatni. De utána mintha
hátulról leszúrtak volna, annyira megborzongtam. Nekünk nincs is
újszülött gyermekünk. De ezek után még jobban fel állt a hátamon a
szőr, amikor beazonosítottam, hogy a hangok a pince felől jönnek. Ezt
nem hagyhattam annyiban, másnap szóltam a férjemnek.

Lenéztünk a pincébe és akkor teljesen megállt bennünk az ütő. A
pincében volt egy rejtett ajtó ami mögött kb. több mint 50 csecsemő
maradványai hevertek mindenhol. A férjem aznap este nem is ment
el. A hangokat még pár napig hallottuk.

Halálközeli eseményen vettem részt: Sally megjelent előttem és
segítséget kért. A húgom első gyermeke sajnos elhunyt pár hetes
korában. Sally lett volna a neve.

Kiderült az igazság: a rokonaink elhunyt gyermekeinek a csontvázai
voltak a pincénkben. Az odakerülésükről kapcsolatban semmi féle
magyarázatot sem találtunk, sem a rokonaink…
Ezek után a gyermek hangokat se hallottuk többet…

Írta: Csápai Attila

]]>
“Az amerikai rémálom” #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/az-amerikai-remalom-creepypasta/ Sun, 17 Dec 2017 22:50:48 +0000 http://creepypasta.hu/?p=240 Éppen a megérdemelt nyári nyaralásunkra indultunk a családdal. A Hyatt Centric Times Square New York szállodába mentünk, a Times Square nagyon szép helynek tűnt, ezért oda szerettünk volna menni, nem volt valami olcsó. Nagyon szép volt, mindenkinek tetszett a hotel.

-Csodálatos! Ordítottam izgatottan.

-Óh drágám! Ne ordíts! Leégetsz! Mondta Alecia (Alisha)

-Gyerekek gyertek, nézzétek meg a szobátokat! Mondtam nevetve.

Beesteledett. A szomszédok nagyon zavaróak voltak, buliztak éjjel – nappal.

-Kussoltassátok már el azt a fostos zenét! Mondtam idegesen.

-Hé szomszéd, ha nem tetszik valami akkor gyere át, és rendezzük le!

-Drágám ne menj át! Mondta Alecia

-Oké maradok, de csak a kedvedért, amúgy szétrúgnám a picsájukat.

Szépen bekussoltatták a zenét. Mi nem csak nyaralásra jöttünk, vagyis legalább én nem csak nyaralrásra jöttem, üzleti utam van. A British Airwaysnél én vagyok az adás – vételi felelős, nekem kell megvennem a repülőgépeket. Most már  kezd esteledni, 24 új Airbus A380 gépet rendeltem. 24×300 millió dollár. Nagyon drága. Hazaértem, ledőltem, nem tudtam mozdulni olyan fáradt voltam. Viszont volt valami nagyon rossz előérzetem. Felkeltem és főztem egy jó kávét, jó ittam egyet. A család többi része még lent volt a Central Parkban. Bekapcsoltam a TV-t és olyan hírek voltak amiket még én sem hittem el. A mellettünk lévők, akik buliztak azok tegnap nem lekapcsolták a zenét, vagyis nem ők voltak. Ez már aggodalomra adott okot, mert azt mondták, hogy 23:35-kor nyúltak ki, de csak 23:49-kor lett kikapcsolva, a kamerák is azt mutatták, hogy akkor nyúltak ki. Felugrottam azonnal kerestem Aleciát de nem találtam őket, mondtam:

Oké, Oké, nyugi van! Biztos még sétálnak, hisz a Central Park szórakoztató, biztos nem akarnak el menni onnan.  A bankkártyával kijelentkeztem, és ki hoztam a csomagokat, mondtam magamban:

-Bisztos nem maradhatunk egy olyan szoba mellet amiben gyilkosság történt, mi van ha minket is elkaptak volna azon az estén?

Lent a hallban bealudtam a fotelben, chh milyen mázli, hogy luxus hotel, olyan volt mint egy ágy. Valami olyan történt amit nem akartam elhinni. Pont a halban voltam, csak valahogy más… Elhúztam a függönyt és egy olyan lény volt ott ami, ami, egy kecske-malac-ember-róka-medve volt. Kérdeztem tőle, hogy:

-Mi a franc ez? Montam ilyedten.

-Nem vagyok franc! Én Julu vagyok (Zsulu) tudod ebben a hotelben raboskodom már több mint 50 éve. Mondta békülősen, nyugodtan.

-Óhh értem, és te ügye nem vagy veszélyes?

-Még, hogy én? Hello Kitty-t nézek minden reggel, szerinted valaki ilyen veszélyes lenne? Nah, figyelj, ahoz a taghoz ne menj oda mert ő nem olyan mint én.

Éppen bejött egy család a hotelbe, és az a kecske ember letépte a fejüket és villára szúrta őket, még, hogy ő nem veszélyes…  Nem hittem a szememnek. Kérdeztem magamban

-Ez megőrült még, hogy nem veszélyes?! EZ EGY ELMEBETEG! JULU EGY ELMEBETEG KÖZVESZÉLYES VALAMI!

Sajnos volt Julunak egy képessége. Tudott arról, amire gondoltam, mondtam:

-Na náááá! Még ez is…

Julu felém fordult drámaian, és olyan kecske-béka hanggal ordított. Kérdeztem magamban

-Ez itt most mit csinál?

Nekem rohant, és kitépte a szívemet, bumm, egyszer csak felébredtem és Alecia próbált felkelteni. Mondtam neki

-Olyan rosszat álmodtam, a Julu a démon aki itt él már 50 éve…

A szó elhangzása után a feje szétnyílt, és Julu feje jött elő.

-Mi a fasz ez?! Mégsem ébredtem fel?

Akkor azt hittem ez egy örök lánc lesz, aztán felébredtem, de már éreztem, hogy ez a valóság. Alecia kérdezte:

-Miért raktad ki a holmikat, te meg vagy zakkanva? Tudod mennyit fizettünk ezért a szállásért?

-Meg tudom magyarázni!

-Akkor mondd!

-Tudod este hallgattam a TV-ben, hogy tegnap azokat a bulizós srácokat megölték, és, hogy nem ők kapcsolták le a zenét, és mi van ha véletlen szerű sorsolásra jutottak? Mi is lehettünk volna.

-Oké ez tényleg nem olyan rossz hír, akarom mondani jó hír, de a gyerekek nem aludhatnak ilyen történetű hotelben, vagy szobában.

Mi a 64-es szobában voltunk, a skacok a 65-ösben haltak meg, a portás mondta:

-Elnézést kérek de a 64-es szoba most már nem szolgál, a 65-be kell mennünk.

Én nem akartam vissza menni, mondta Alecia

-Nem fogunk oda bemenni, okés? Nem érdekel, húzzunk a reptérre! Skacok megyünk vissza Washingtonba!

-Drágám köszi, hogy így döntöttél! Mondtam elégedetten.

Leintettünk egy taxit, csak volt egy kis gond. Az erdőn keresztül mentünk, oké, mondtam nincs ok a pánikra, átmegyünk, aztán haza aludni, de ma este már nem biztos, hogy fogok. Amikor beértünk az erdőbe, a taxisnak rángásai voltak, a keze csak úgy remegett mint ha betontörőt fogna. Egyszer csak megáll az erdő kellős közepén. Bezárja az ajtókat, megpróbáltuk kinyitni az ajtókat, kitörni az ablakokat, csak sajnos nem sikerült. Shut Gun-t fogott és a gyerekünk Johnny fejéhez tartotta, Alecia sírva mondta:

-Ne merje! NE!

A sofőr fejbe lőtte. Mit tehettünk volna? A pali megőrült, a másik gyerekünket Lisa-t is fejbe lőtte.

Én és Alecia ki tudtuk már nyitni, elszaladtunk, és megnéztük, hogy mit akar csinálni az az elmebeteg ember, ahogy láttuk a gyerekek hulláját eszi. A rendőrök jöttek, és mondta az egyik:

-Ne féljenek! Elkaptuk az elmebeteg Szóriást. A Szóriás a beceneve. Azért mert feldarabolja a hullákat, és szétszórja a testrészeket.

Másnap visszajutottunk Washingtonba.

És így ért véget a történet.

]]>
HALOTTI TOR #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/halotti-tor-creepypasta/ Mon, 02 Oct 2017 12:41:48 +0000 http://creepypasta.hu/?p=226 Az öreg John bácsi temetése alapjáraton sem volt szép!
A vihar teljes erővel tombolt, és emiatt a temetkezőkön kívül mindenki csak a ravatalozóból figyelte a temetést…..
A temetés után egyből szétoszlott a nép…
Senki még csak egy részvétnyilvánítást sem köhögött volna ki….Szép kis megemlékezés! Gondoltam magamban, de már nem akartam veszekedést, inkább magamban tartottam….
De visszatérve a témára, én, és Rose néni, elmentünk John bácsi házába..
John bácsi felesége igen csak ki volt bukva, az alkoholtól bűzlött a ház…..
Dehát mindenki máshogy dolgozza fel a bánatot.
Már 8 óra ellehetett amikor Rose néni elkezd beszélni hozzám…
Tudod…John nem volt olyan jó ember mint ahogy te hitted..
Ekkor az ég egy akkorát dördült hogy a szívem majdnem megnyílt.
De Rose néni folytatta..

Óh…Szegény özvegy, mennyit szenvedett attól a házsártos vénembertől!
Erre én nagyon nem tudtam mit szólni, csak dermedten néztem magam elé bámulva, és hallgattam Rose nénit.. Ő mondta tovább.
Azt a szerencsétlen asszonyt ütötte verte ha rájött a düh..
Ekkor a lámpák lekapcsolódtak egy pillanatra, majd vissza….

Én már halálra voltam rémülve, ezért inkább nem vártam tovább ránéztem az órámra….
Az idő pontosan kedvez nekem, mert eléggé későre járt.. Mondtam Rose néninek hogy én már megyek, mert már késő van… Ő csak bólintott rá egyet, és annyit mondott: Nyugodalmas jó éjszakát!

Aludj ha tudsz!

A hideg kirázott, ezért amilyen gyorsan tudtam mentem, elköszöntem még John bácsi özvegyétől, és elindultam a faluba vezető elhagyatott földúton, de még egyszer visszapillantottam a faluvégi kis házra…..Az ablakban John bácsi alakját véltem látni egy pillanatra, de eltűnt….
Holnap Rose nénit holtan találták a fotelban…

írta:  Nyírő Gergő

]]>
The fallen angel-Autumn #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/the-fallen-angel-autumn-creepypasta/ Thu, 07 Sep 2017 19:01:30 +0000 http://creepypasta.hu/?p=221 Autumn egy átlagos lány volt. Szemüveget hordott, barna haja a háta közepéig ért, és kékesszürke szeme volt. Egy hangyányit túlsúlyos volt, de őt ez nem zavarta. Mindig szépnek tartotta magát. A családja egy kétemeletes házba költözött,miután az ikertestvére, Sandy egy autóbalesetben meghalt.
Régen egy lakókocsiparkban laktak, mielőtt az apja új állást kapott tudósként. Autumn-nek ott kellett hagynia az összes eddigi barátját, mikor elköltöztek, de nem ellenkezhetett, hisz mindig is normális házban akart élni.Az új iskolában hamar talált néhány új barátot magának.
Egy nap, amikor Autumn elment zuhanyozni, furcsa dolog történt. Épp,hogy kinyomott egy kis sampont a fejére, ahogy hozzáért, úgy érezte, meggyulladt a fejbőre. Sikított fájdalmában. Próbálta lemosni a sampont, de még mindig úgy érezte, hogy lángol a feje.
– Anya!- sikoltotta. Az anyja rögtön felsietett a fürdőszobába.
– Mi a baj? – kiáltotta az anyja, aztán észre vette, hogy a lányának a haja hosszabb lett, és kék a fejbőrénél. – Szólok apádnak!- az anyja lefutott a lépcsőn,és szólt az apjának, közben Autumn kiszállt a zuhanyzóból,és maga köré tekert egy törölközőt.
Az apja beszaladt a fürdőszobába,és még mindig rajta volt a labori köpenye. Megvizsgálta Autumn fejbőrét, miközben a lány csak sírt.
–  Nem segíthetek rajta. -mondta az apja, és nyugodtan előhúzott egy injekciós tűt. – Be kell adnom egy kis altatót, majd holnap reggel felébredsz, és a fejed már nem fog fájni.- Ekkor beadta az injekciót a lányának.
Autumn elálmosodott. -” Biztosan hat,amit beadott…”- gondolta. Mély álomba merült.
Másnap felébredt, és észrevette, hogy tényleg elmúlt a fájdalom, viszont valami mégsem volt rendben. Felkelt,bement a fürdőszobába,és a tükörbe nézett.
– Mi történt a hajammal?!- kérdezte hisztérikusan. Beletúrt a hajába, és végigfésülte az ujjaival. A haja teljesen kék volt,és leért egészen a fenekéig.
Autumn apja rányitott, és őt bámulta. A lányon még mindig rajta volt a törölköző , de az apja a haját bámulta.
– Nem mehetek ilyen hajjal az iskolába! – mondta Autumn, de az apja nem engedte, hogy otthon maradjon, bárhogyan néz is ki.
Egész héten nevettek rajta az iskolában,és még az interneten is csúfot űztek belőle. Minden éjjel sírva aludt el.Az egyetlenek, akik nem bántották, azok az igaz barátai voltak.
Miután ily csúfosan telet Autumn számára ez a hét, az apja kitalálta,hogy legyen magántanuló. Autumn belement a dologba, és elintézték a suliban, hogy úgy legyen.
Autumn édesanyja új munkát kapott, így minden nap dolgoznia kellett, viszont több lett a fizetése. Ennek örömére Autumn apja alkalmazhatott egy asszisztenst. Hannah-nak hívták,és majdnem olyan csinos volt, mint Autumn anyja.
Egy nap a lány apja lehívta őt a ház alagsorába, amit laboratóriumnak használt.Mikor a lány odaért, észrevette, hogy apja felszerelése nem volt elpakolva, pedig mindig el szokta rakni a dolgait, ezért gyanakodni kezdett. Elindult visszafelé, de nem jutott el sokáig, mert hátulról leütötték.
Mikor felébredt,egy asztalhoz volt szíjazva. Körülnézett, és észrevette, hogy a szemüvege és a ruhái egy másik asztalon hevertek, közel mellette. Le volt kötözve egy asztalra meztelenül. Próbálta kiszabadítani a kezét, meg a lábát, de nem járt sikerrel. Érezte, hogy ez így nagyon nincs rendben. Tudta, hogy az apja, Wayne gyógyszereket és egyéb hasonló dolgokat készít emberek számára. Ekkor hirtelen bevillant neki, hogy biztosan az apja készítette azt a sampont, amitől hosszú és kék lett a haja.
Wayne és az asszisztense, Hannah benyitottak az ajtón, és végigvonultak az alagsoron. Autumn meghallott egy emberi sikolyt.
– Kísérletezni fogunk rajta most, Wayne? – kérdezte Hannah,és Autumn-re mutatott. Wayne erre csak bólintott,és előhúzott egy fecskendőt, odasétált rémült lányához, és a hasába injektálta a szert.
Autumn hamarosan úgy érezte magát, mintha valami enné belülről. Sírt fájdalmában, és üvöltött az apjának,hogy segítsen neki, hogy mulassza el a fájdalmát, de ő mást sem csinált, csak ott álldogált mellette, majd hirtelen elmosolyodott.
– Áh, ez megeszi a háját! – mondta.
 Autumn hamar le is fogyott, és a fájdalom is köddé vált.
– Működött! – mondta Hannah elégedetten. – Most teszteljünk egy másik projektet…
Autumn próbált harcolni, nem akart kísérleti patkány lenni. Wayne elővett egy másik fecskendőt, és beledöfte lánya karjába. Pár perc múlva hatni kezdett a szer. Autumn furának érezte a mellkasát, sőt,inkább a melleit. – “Mit adtatok be nekem?”-gondolta.Szemei kikerekedtek,mikor meglátta,hogy mellei elkezdtek növekedni.
– Mi a pokol?! – sikította.
Míg Autumn önkívületi állapotban volt, Hannah elmagyarázta, hogy mire való ez az injekció.
-Minden lánynak akkora melle lehet, amilyet csak akar!
Autumn nem értette, hogy miért pont rajta tesztelték,és miért nem egy olyan lányon, akinek tényleg szüksége lenne rá. Egy idő után megállt a melleinek növekedése, de így is óriásira nőttek.
Wayne odament a lányához,és megvizsgálta a melleit.
– Sikeres volt a kísérlet, a mellei valódiak, és nem használtunk implantátumokat.- mondta.
Autumn anyukája hazaért. Wayne gyorsan megszabadította a szíjaktól a lányát, aki megpróbált elmenekülni,de megbotlott, és ráesett két pengére, amik leevágták a bal karját, és a bal lábát. Ahogy a padlón feküdt, érezte, hogy elvérzik, és meg fog halni.
– Ez van… kész vagyok…a…- nyögte,és elvesztette az eszméletét.
Mikor felébredt, egy ágyban találta magát, de nem a sajátjában. Gyorsan visszatértek az emlékei, hogy mi történt, hogy majdnem meghalt.
– Hogy lehetek életben? -kérdezte. Ránézett a karjára és a lábára. Valaki visszavarrta őket a testére. Felállt, és tökéletesen tudta használni a végtagjait.
Körülnézett,és egy cellában találta magát. A falakat és a padlót (főként alvadt) vér borította. Már nem hallotta a sikolyokat, mint korábban. Ránézett a szemben lévő cellatársára. Szemei teljesen elkerekedtek, mikor felfogta, hogy a fiúnak a testrészei szintén össze vannak varrva. Ami igazán megrémítette, az az volt, hogy a fiúnak bevarrták a száját.
Autumn hirtelen lépésekre lett figyelmes. Gyorsan visszafeküdt az ágyba, és úgy tett,mintha aludna. Hamarosan hallotta, ahogy a cella ajtaja kinyílik, a léptek pedig elhalkultak. Pár percig csend volt.
– Tudom, hogy ébren vagy! – mondta Hannah, aztán fogta Autumn-t,és odaszorította az ágyhoz.
– Most bevarrom a szád, hogy többé senki se hallja a sikolyodat! – mondta Wayne, miközben lánya felé közeledett.
– Apu, miért teszed ezt velem?- sikoltott Autumn. Az apja elővett egy tűt és cérnát. Hozzáérintette a tűt a lány szájához, és a művelet közben hűvösen csak ennyit mondott: ” A válasz egyszerű: nem tekintelek többé a lányomnak, te csak egy tesztalany vagy számomra.”
Autumn szíve telecsordult fájdalommal, és elkezdett sírni.
Wayne elkészült a lány szájának bevarrásával, aztán Hannah-val kivonszolták a lányt a folyosóra. Autumn rugdalózott, de sikítani nem tudott. Akárhányszor próbálkozott, csak cincogott, mint egy egér.
Mikor odaértek a vizsgálószobába, azt mondták neki, hogy vetkőzzön le, de visszautasította, erre Hannah leszaggatta róla a fél ruháját, ő pedig próbált küzdeni, de az  apja leütötte.
Mikor feleszmélt, ismét az asztalhoz volt kötözve meztelenül. Az apja több injekciót is adott neki, miközben eszméletlen volt. Ezek mind új tesztelések voltak. Autumn elkezdett sírni.
– Még egy elcseszett projekt!- kiáltotta Wayne, és az öklét rázta. – Hát igen… Még egy teszt… – De volt valami, amiről nem tudott. Nem tudta, hogy az utolsó injekció mégis csak csinált valamit a lányával… Valami hirtelen felébredt.
Wayne hirtelen felkapott valamit, ami szemcseppnek tűnt. Elhúzta Autumn haját az arcáról, és belecseppentett a szemébe. Autumn hirtelen üvölteni kezdett, vagyis valami üvöltés szerű hangot hallatott. A lány szeme kinyílt. A kékesszürke írisze zölddé vált, és a szeme fehérje pedig fekete lett, és elkezdett vérezni. Abba hagyta az üvöltést, majd lassan a falon lévő tükör felé fordította a fejét.
Mikor meglátta a tükörképét, tele lett haraggal.
– Én nem az vagyok,aki voltam… Úgy nézek ki,mint egy szörnyeteg! – üvöltötte. -Szörnyeteg, szörnyeteg!- üvöltötte újra, és újra.
Wayne elővett egy injekciós tűt, és el akarta altatni a lányát örökre. Hannah és Wayne nem tudta, hogy hogyan tud így sikoltozni, nemhogy beszélni. Autumn hirtelen éles fájdalmat érzett a hátában, ahonnan csápok jöttek ki, amikkel teljesen felforgatta apja laboratóriumát, és összetörte a berendezéseket. Hannah után eredt, elkapta, és felemelte a levegőbe.
– Te egy mocskos kurva vagy Hannah!- mondta Autumn – Tudom, hogy használtál abból a mellnövesztő szerből, csakhogy tettszél apámnak…ribanc! – Mikor Autumn befejezte a mondatot, letépte Hannah végtagjait, majd kettészakította a testét. Wayne-t beborította a vér. Autumn kiszabadult az asztal fogságából, és oda állt az apja mellé.
A lány megint éles fájdalmat érzett a hátában, de ezúttal szárnyak nőttek ki onnan, és úgy nézett ki, mintha egy angyal jött volna ki belőle. Az apja elkövette azt a hibát, hogy ránézett lánya szárnyaira. Hirtelen elöntötte a legfurább érzés…Ez nem fájdalom volt,vagy szomorúság…Nem…Szerelmes lett a lányába.
Autumn megfogta a kardot, amit még a nővére tett ki a falra, majd odament az apjához.
– Maradj nyugton, rendben van? – moindta, és megállt előtte. Az apja csak állt, nézte őt, majd bólintott.
– Viszlát apa!
– Viszlát én bukott angyalom!
Ezután Autumn feldarabolta az apját, kinek testrészei szanaszét hevertek. Autumn tiszta vér volt. Összeszedte ruháit, és felöltözött, de a cipzárját nem tudta felhúzni a pulcsiján, úgyhogy kilátszott a melltartója. Nem zavarta, hogy a ruhái is véresek lettek.
Autumn meghallotta,hogy édesanyja fenn mászkál a lakásban, ezért gyorsan elbújt a helyiség legsötétebb zugában. Az édesanyja végignézett rajta, és elkezdett sikítani. Az egyetlen dolgok,amit a lányából látott, azok a szemei voltak, és a szárnyai. Autumn gyorsan megölte az anyját,szó szerint félbevágta, majd lenyalta a vért a katana-ról.
-Ez finom…Több kell!- mondta, összeszedte a rajzcuccait, és kiugrott az ablakon.
Ezek után a bukott angyal bevetette magát az éjszakába…
fordította: Viktória Juhász
]]>
A MOBILTELEFON #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/a-mobiltelefon-creepypasta/ Sun, 25 Jun 2017 11:37:17 +0000 http://creepypasta.hu/?p=213 Pár hónapja történt, hogy elhagytam a telefonomat, és az unokanővérem adott egy régi, de legalább használható telefont. 

Épp ott voltam náluk vendégségben, mikor az öt éves kis Steven folyamatosan elakarta venni a telefont tőlem, játszani akart vele. Én megmondom őszintén, nem szívesen akartam neki odaadni, mert féltem hogy ez a telefon is elveszik, vagy tönkre megy. Inkább oda ültettem a tévé elé, úgyis éppen egy rajzfilm ment.

Az unokanővérem rábeszélt, hogy maradjak aznap este náluk, úgyis kezd már későre járni. Beleegyeztem, hiszen tényleg késő volt már, nem túl sok kedvem volt már autóba ülni ilyenkor, meg egyébként is kezdtem elég fáradt lenni.

Elmentem zuhanyozni, ekkor már este tizenegy óra lehetett. Kiléptem a zuhanyzóból, felöltöztem, de a telefonomat sehol nem találtam… Kezdtem megijedni, hogy biztosan megint elhagytam valahol, ezért elkezdtem körbe nézni a házban, ahol korábban járkáltam. De nem találtam sehol.

Láttam Steven szobájának ajta résnyíre nyítva volt, és mintha valami apró zaj jött volna abból az irányból, ezért lassan, nehogy felébredjen a kis srác, benéztem a szobába. Ekkor láttam meg, hogy ott van Steven kezében a telefonom. Megnyugodtam, hogy nem tűnt el újra…

Másnap mikor hazaértem, akkor ijedtem meg amikor a képeket nézegettem a telefnomban. Este tizenegykor, valaki ezt a képet fotózta a telefonommal. 😮

Vajon ez ki lehet??

mobiltelefon-creepypasta

]]>
Dráma szakkör… #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/drama-szakkor-creepypasta/ Sat, 24 Jun 2017 21:10:30 +0000 http://creepypasta.hu/?p=210 Iskolai fellépésünk volt, az egész rendezvény egyben lett felvéve.
Elégedetten csapódtam le az énekterem első padsorban, mellém az akkori legjobb barátnőm telepedett le.

– Megkaptam a felvételeket – állt fel a tanár úr mikor az egész csoport jelen volt. Betette a CD-t a számítógépbe, és elindította a videót.

– Ne már, a táncot is végig kell nézni?! -nyögtem fel, mire a többiek undorodva bólintottak. Köztudott, hogy a mi sulinkban a szakkörök utálják egymást. A rajzosok és kosarasok még úgy ahogy elvannak velünk, de a tánc- és színjátszás közötti kapcsolat nem valami jó, és ezen a tanárok sem igyekszenek változtatni.

– Túléljük, a tánc csak egy olyan… fél óra -bizonytalanodott el egy felettem járó srác.

– Köszi -fordult felé unottan egyik osztálytársa.

– Ébresszetek fel ha vége – feküdt rá egy padra Sanyi, mikor elindult.

– Beletekerek -kattintott a videóra Feri bá a hatodik percnél, ám a felvétel visszaugrott az elejére.

– Ne má -kapta fel a fejét Sári. – Mi ez?

– Mittomén, Peti az informatikazseni -mutattam a mögöttem ülő fiúra, aki leugrott a padról és a géphez lépett. Ismét megpróbálta átugrani az általunk utált produkciókat, ám az folyamatosan visszaugrált. – Hé, állj meg! – kiáltottam rá a kilencedik kísérletnél. Gyorsan megszámoltam, hogy hány ember van a képen. Tizenhárom. – Oké, mehet -biccentettem, mire ismét a videóra kattintott. A zene újrakezdődött, a terem csendjébe a táncosok fültépő hangja hasított. Tizenkettő -számoltam meg újra.

– Értem mit akarsz -nyelt hangosan Zsani. Horrorkedvelő barátnőm, együtt olvassuk a sztorikat.

– Gyerekeeek, én is vágom – emelte fel fejét Balázs. – Kevesebben vannak.

– Mi? -emelte fel szemöldökét Feri bá. Peti kattintott, a videó elölről indult.

– Tizenegy -felálltam a székemről és a tanári asztalhoz léptem. Párszor újracsináltuk, egészen addig, míg csak négyen táncoltak.

– Megváltozott a koreográfia -mondta kerek szemekkel Zsolti. Igaz, ugyanis az elején négyesével fogták egymás kezét, és körben táncoltak míg középen egy-egy lány forgott, most pedig kettesével csináltak valamit. Nemtom, három éve nem voltak táncóráim, nem vágom ezeket a dolgokat.
Újabb kattintás, újabb videóváltozat. Hárman, középen csárdásoztak egy helyben, egymás kezét fogva.

– Én nem akarom látni ezt -fordult el kerek szemekkel Vanessza mikor a zene lassulni kezdett. Újraindítottuk a videót, ám a zene egyre torzul, és már csak ketten forogtak a színpad két szélén.
Kivettem Peti kezéből az egeret, és nagy levegőt véve kattintottam.

A kép egy pillanatra elsötétedett, majd felvillant a kép. Középen egy lány állt, rövid, sötétbarna haja volt, és a földre szegezte a tekintetét. Mindkét keze egy lila melegítőfölsőben volt, ezen kívül egy farmer és egy fekete tornacipő volt rajta. Pár percig így volt a felvétel, majd elhallgatott a zene. Hirtelen közelire váltott, és a lány felkapta a tekintetét. Zöld szeme volt, és egy fekete szemüveg keretezte arcát. Kivette kezeit a zsebeiből, majd szemmagasságba emelte. Egyik kezében egy csillogó tárgyat tartott, nem sok idő kellett ahhoz, hogy beazonosítsam – egy penge volt. Szám elé kaptam a kezem, mikor a kést a torkához emelte, majd mielőtt megmozdult volna, a gép kékhalált kapott.”

~MoeZoe, 2k17

]]>
A számlát legyen szíves! #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/a-szamlat-legyen-szives-creepypasta/ Wed, 10 May 2017 20:28:43 +0000 http://creepypasta.hu/?p=202 Ma megteszem. Az apró, kopottas Subaru motorja rémes zajjal döng. Öreg csotrogány ez már, hamarabb kéne egy szakadékba vezetnem mint megjavítani. Pénzt is spórolnék, na meg talán a biztosító fizetne.

Közel járok a mexikói határhoz, a kis város amiben áthaladóba vagyok, babonás nevet visel: El Lobo.
Ha először járnék itt, szart se tudnék az egész helyről. A térkép és a GPS se jelzi. Azonban a múltban többször jártam erre, annó még csempész időszakomba.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, Egyszerű házi rosét készítettem. Bornak mondjuk erős túlzás lenne hívni. Én magam csak “Pocsolyának” hívtam. Undorító egy lötty volt, maximum a kóstolásig jutottam mindig vele.
Ennek azonban már tizenöt éve.
Erősen a negyvenes éveimet taposom, hajam is apró V alakba kopik a homlokomnál, az egykori friss, bódító illatú kölniknek már nyoma sem volt, amit oly régen mindig magamra fröccsentettem, csak hogy nagy menőnek tűnjek.
Ma már egyszerű stiffekkel illatosítom magam, de alighanem másodlagosak ezek a dolgok, hisz az érdekel mégis mi lesz ami amit megteszek.
El-Loboban volt egy kávézó ahová majdnem minden évben megfordultam. A csempész évek alatt több. Kis várossal ellentétben, itt meglepően jó forgalom volt. Röviden szólván: sok ember volt.
A Subaru motorja szép lassan elhalkult ahogy bekanyarodtam a portól fedett parkolóba. Gyakori volt erre a kisebb homokviharok esete. Volt szerencsém látni pár ilyet, ekkor mindig vigyor ült a képemre. Tiszta western volt.
Belököm a kávézó ajtaját, a sportöltöny ügyesen összehúzva magamon.
Nem láthatják meg.
Pár lépéssel átszelem az asztalok közötti apró kis folyosót és a pulthoz sétálok. A pufók arcú kiszolgáló fickó bogár szemei egyenesen rám merednek, egy szót sem szól csak várakozik a rendelésemre.
Azonban csalódnia kell.
Mielőtt pont odaérnék a pulthoz a zakó alá nyúlok és előhúzom a Glockot.
– Bocs, pajti!
És tüzelek. A lövés hangja süketítő, de nem érdekel. A srác húsos, hájas arcába tompa csattanással érkezik a lövedék, nem sokkal a jobb szeme alatt. Felnyög és összeesik, fejét erősen a mögötte lévő kávéfőző gépezetbe ütve.
A hirtelen beálló csend most megváltó lenne. Ám a fülem rémesen cseng.
Faszom, ezt nem gondoltam át eléggé.
A vendégek ekkor ocsúdnak és felpattannak.
Az első kettő akik elindulnak, háttal vannak nekem. Lábaik sebesen járnak, ám a Glock, 9mm-es lövedékét nehéz lefutni hacsak nem vagy Flash.
Az egyiküknek a tarkójába csapódik a golyó míg a másiknak a hátába. Ti szerencsétlen balfaszok!
Mielőtt bárki bármerre menekülne az egyik asztalra pattanok. Ugyan az egyik tányér kiszalad a lábam alól, ami miatt kis híján seggre ülök, ám megtartom az egyensúlyom.
– Senki nem mozdul, be a sarokba, de kurva gyorsan! Háromig számolok, ha nem teszik meg akkor azt a kopasz seggfejt egy rakat kutyaszarral teszem egyenlővé! Egy!
Talán a nagy izgalomtól vagy a véletlen miatt? Nem tudom. Mindenesetre újra elsül a pisztoly és az emlegetett kopasz seggfej homlokába egy véres, lyuk támad. A fickó tompa nyögéssel összecsuklik.
Döbbenten tekintek a saját halálosztó pisztolyomra.
– Három… – jegyzem meg epés mosollyal az arcomon.
Ez a véletlen viszont hatásos. A körülbelül öt-hat ember (nagyobb tömegre számítottam, elszomorító) a pult jobb oldalára menekült és összegörnyedve guggoltak. A pisztolyom egyenesen rájuk tartottam.
– No, hölgyeim és uraim! Lesznek szívesek, két asztallal elbarikádozni magukat! Kérem, a saját érdekükbe!
Alig akarnak mozdulni szóval eléjük lövök a padlóba és felüvöltök.
– Az isten bassza meg, tegyétek amit mondtam vagy kurvára a kinyírlak titeket és megbaszom a koponyátokat!!
Kurva undorító. De rohadt hatásos. Ketten máris húzzák maguk köré az asztalt.
Letörlöm a kövér izzadságcseppet a homlokomról. A faszom se gondolta volna, hogy az öngyilkosság ennyire bonyolult lehet. Pláne ha körülbelül nyolc embert magaddal viszel.
Leszállok az asztalról és pár széket az asztalok elé lökök.
Igen, így nehéz lesz futniuk.
A pisztolyomat folyamatosan rájuk tartom, csak lábbal lökdösöm oda az előbb említett ülőalkalmatosságokat.
– Nem mozdul senki! Tegyenek úgy mint szobrok és maradjanak egy helybe!
Szófogadó kutyák ezek, hölgyeim és uram! Ijedten tekintenek rám a földről. Végül megtámaszkodok a legközelebb álló asztalon és benyúlok a nadrág zsebembe. Rövid ideig matatok.
Most van itt az idő.
A pisztolyom még mindig a nyolc ijedt vendégre mered. Egyre közelebb lépek hozzájuk végül a barikád szélénél kihúzom a kezem. Teljesen üres.
Leszámítva a mutatóujjamon fityegő biztosító szeget. Egy utolsó mosolyt eresztek.
– Hölgyeim és uraim! Maguk voltak a legjobb túszaim szóval fizetném a számlát.
Még három másodperc. Kettő… ők pedig futnak, de sokáig tart a barikádon átvágni magukat, szóval felesleges rohanni.
Mielőtt a cafatjaim összekeveredne az ő holttestükkel felüvöltök:
– A számlát legyen szíves!
Koók Gergely
]]>
Az utolsó adag… #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/az-utolso-adag-creepypasta/ Wed, 10 May 2017 20:24:18 +0000 http://creepypasta.hu/?p=199 A szél süvítve zúg a fülem mellett. A beton egyre szélesebbnek tűnik, ahogy már csak két méter választ el tőle. Az utolsó pillanatban összehúzom magam majd tompa puffanással a földre esek. Istenesen beütöm a térdem és a bordám, de nincs idő megállásra.
Felpattanok és sántikálva rohanok a sikátorok sötét folyosóin.
A pénz meg van, már csak haza kell érnem és egy telefont elintézni.
Átszáguldok az egyik vegyesbolt mellett és a hátsó kapuján átmászva, egy konténer oldalánál megbújok. Szívem rémesen hevesen ver, a mellkasomba égő fájdalom csap fel. Ugyan sokat szoktam futni, ez most mégis kimerítő volt. Talán csak azért bírom a többi esetbe, mert tisztán nem szoktam lopni.
Most viszont két napja tiszta vagyok.
Mindenem viszket és fáj, szívem szerint meg se mozdulnék. De le vagyok égve és zsebelnem kellett.
A fickót akit kiakartam rabolni, egészen hazáig követtem. Még a házába is belógtam. Amíg fürdött addig átkutattam a nappalit. Pár dolláron kívül nem sokat sikerült nyernem, ez viszont most bőven elég egy röpke bódultságra. Az a rohadék persze a távozásomkor előjött. Egy konyhakést előkapva fenyegetett, hogy ne mozduljak.

Mintha egy pornószínésznek azt mondanád, hogy ne basszon.
A bejárat túl messze volt, hogy távozzak. Az egyetlen út az ablak volt.
Vagy ugrasz vagy meghalsz.
A konténer bűzét felveszi a ruhám, orromba fanyar, gyomorforgató szag kúszik be.
Ez mind nem érdekel. Sem a hasogató bordám, sem a vérző térdem, sem a nyílt seb a homlokomon.
Farmerom zsebébe nyúlok és előhalászom a telefonomat. Remegő kezekkel bepötyögöm a telefonszámot és várok. Kicseng egyszer. Kicseng kétszer.
Idegesen fel-le jár a térdem. Richtig nincs otthon.

Nyilván.
És ekkor…
– Halló?
Kis híján felvisítok örömömben. Remegő hangon szólok bele:
– Travis? Itt Sean!
– Kicsoda?
– Sean Filps! A Csótány!
– Ja, igen. Mondjad, nem érek rá egész nap!
– Anyag kéne. Herka…
– Milyen értékbe?
– Ehmm…úgy…
Gyorsan beletúrtam a frissen szerzett nyereménybe.
– Úgy….hatvan dollár értékbe!
– Felejts el!
– Mi?! – hangom hisztérikusan megemelkedett. – Drogárus vagy és hatvan dollárért nem árulsz semmit?!
– Dehogynem. De én nagyban utazok, érted?

Kis híján földhöz vágtam a telefont. Travis egy pitiánér drogárus volt, de Al Caponenak képzelte magát. Normális esetben nem is vennék tőle. Azonban most vészhelyzet van. És egyedül ő van a közelbe.
Nagy levegőt veszek és a fogaim között szűröm ki a szavakat.
– Hatvan dollár értékbe, herkát! Fél óra múlva! Research Road 12, második emelet hetes lakás!
Azzal kinyomom a telefont. Csak ekkor tudatosul mind az a fizikai fájdalom ami ért az elmúlt tíz percbe, még sincs idő a sebeimet nyalogatni.
Nagy nehezen felkelek a földről és újra átküzdöm magam a kerítésen és hazáig sántikálok.
Így lesérülve majd egy órának tűnik az egész, én mégis előbb érek oda mint az árus. Már nyitom ki a lakóház bejárati ajtaját, mikor az ismerős vörös Ford bekúszik. Hangos fékcsikorgással áll meg és száll ki belőle Travis tagbaszakadt alakja.
Pár lépéssel mellette termek és a mellkasához vágom a rongyosra gyűrődött pénz köteget. A srác ügyesen elkapja és a kezembe nyomja a cuccot, ami hát…

– Csak ennyi?
– Hatvan dollárról beszélünk ember, mit vártál?

Dühösen morrantok egyet. Szívem szerint kitépném a szemét, most azonban sarkon fordulok és rongyolok fel a lépcsőn.
Pár perc múlva behúzom magam mögött a lakásom ajtajának reteszét és a földre dobom magam.
A drogos sarok.
Már hűséges háziállatként vár a tű, a herka kanál és a gumicső.
Zombi módjára készítem be a cuccot, gyakorlott mozdulatokkal teszem a dolgomat és csak akkor eszmélek mikor a tű hegye belecsusszan a vénámba és a méreg elárasztja gennyes ereimet.
Hogy mámorító? Nem. De talán ez az útja, hogy meghaljak. Ezt nem tudja belőlem elszívni.
Ő.
Behunyom a szemeim, elgyengült kezeimmel eltakarom a szemem, mert már hallom, hogy megjelent.
Ő.
– Nocsak, Sean…
A recsegő hang félelemmel csap a szívembe. Nem merek odanézni, de azért válaszolok.
– Nocsak, Csótány…
– Mire készülsz, Sean?
– Például megdögleni. A túl adagolásból nem tudsz feltámasztani.
– Ennyivel akarod magad túladagolni? Egy csecsemő nem döglene bele. Neked is csak épp annyira elég, hogy előcsempész engem és fizikai valósággá teremts meg.
Hörögve felröhögök.
– És még csak meg sem köszönöd…
– Nincs mit megköszönnöm. Gyilkos egy fantáziád van.
Szép lassan kinyitom a szemem. Lelkem démonja áll előttem.
Csótány.
Ő.

Egykori gyermek elmém legsötétebb démonja, őrületem okozója. A halál megkönnyebbülésének el rablója.
Magassága bőséggel a két méter felett jár. Rémesen vékony, szürke bőrű, csupasz koponyájú alak. Testét csak egy pár rémesen vékony szakadt fekete szalag fedi. Lába alig érinti a földet.
Üres szemgödre rám merednek, az ajkak nélküli, örök vigyorba szaladt száj pedig kinyílik és megszólal.
– Üdv újra a valóságba, Sean!
Hideg könnyek folynak végig az arcomon. A kezemre cseppennek, fekete kis foltokba. Rémesen fáj mindenem. A falak lassan elfolynak, könnycsatornámból jéghideg olaj ömlik. A padló önálló életet élve lebegni kezd. A bútorok hajlonganak mintha csak átkozottul erős szél cibálná őket. A Csótány pedig csak egy helyben lebeg és lassú-szakadozott mozdulatokkal körbe forog. Szájából és üres szemgödreiből eddigre zöld füst tör elő, míg hangja végigszánkázik az egész lakáson.
– “Egyszer mi a földre omlott, nem hagy mást csak fekete foltot. Ha elűzni próbálod a Csótányt, elvágod a tükör torkát. És ha abból vér fog folyni, az élet téged elfog hagyni.”
Újra behunyom a szemem. Ez csak a képzeletem szüleménye.
Nem létezik.
Ő.
Nem, Ő biztos nem.
Mikor kinyitom a szemeim, már nincs sehol. Minden ugyanúgy néz ki mint eddig.
A Csótány nincs sehol, csak a hangját hallom amint ennyit mond:
– Ideje egy újabb adagot venni, nem gondolod?

Koók Gergely

]]>