hotel – CREEPYPASTA.HU http://creepypasta.hu Üdvözöllek a félelem birodalmában! Mon, 09 Jul 2018 12:50:55 +0000 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=4.9.3 “Az amerikai rémálom” #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/az-amerikai-remalom-creepypasta/ Sun, 17 Dec 2017 22:50:48 +0000 http://creepypasta.hu/?p=240 Éppen a megérdemelt nyári nyaralásunkra indultunk a családdal. A Hyatt Centric Times Square New York szállodába mentünk, a Times Square nagyon szép helynek tűnt, ezért oda szerettünk volna menni, nem volt valami olcsó. Nagyon szép volt, mindenkinek tetszett a hotel.

-Csodálatos! Ordítottam izgatottan.

-Óh drágám! Ne ordíts! Leégetsz! Mondta Alecia (Alisha)

-Gyerekek gyertek, nézzétek meg a szobátokat! Mondtam nevetve.

Beesteledett. A szomszédok nagyon zavaróak voltak, buliztak éjjel – nappal.

-Kussoltassátok már el azt a fostos zenét! Mondtam idegesen.

-Hé szomszéd, ha nem tetszik valami akkor gyere át, és rendezzük le!

-Drágám ne menj át! Mondta Alecia

-Oké maradok, de csak a kedvedért, amúgy szétrúgnám a picsájukat.

Szépen bekussoltatták a zenét. Mi nem csak nyaralásra jöttünk, vagyis legalább én nem csak nyaralrásra jöttem, üzleti utam van. A British Airwaysnél én vagyok az adás – vételi felelős, nekem kell megvennem a repülőgépeket. Most már  kezd esteledni, 24 új Airbus A380 gépet rendeltem. 24×300 millió dollár. Nagyon drága. Hazaértem, ledőltem, nem tudtam mozdulni olyan fáradt voltam. Viszont volt valami nagyon rossz előérzetem. Felkeltem és főztem egy jó kávét, jó ittam egyet. A család többi része még lent volt a Central Parkban. Bekapcsoltam a TV-t és olyan hírek voltak amiket még én sem hittem el. A mellettünk lévők, akik buliztak azok tegnap nem lekapcsolták a zenét, vagyis nem ők voltak. Ez már aggodalomra adott okot, mert azt mondták, hogy 23:35-kor nyúltak ki, de csak 23:49-kor lett kikapcsolva, a kamerák is azt mutatták, hogy akkor nyúltak ki. Felugrottam azonnal kerestem Aleciát de nem találtam őket, mondtam:

Oké, Oké, nyugi van! Biztos még sétálnak, hisz a Central Park szórakoztató, biztos nem akarnak el menni onnan.  A bankkártyával kijelentkeztem, és ki hoztam a csomagokat, mondtam magamban:

-Bisztos nem maradhatunk egy olyan szoba mellet amiben gyilkosság történt, mi van ha minket is elkaptak volna azon az estén?

Lent a hallban bealudtam a fotelben, chh milyen mázli, hogy luxus hotel, olyan volt mint egy ágy. Valami olyan történt amit nem akartam elhinni. Pont a halban voltam, csak valahogy más… Elhúztam a függönyt és egy olyan lény volt ott ami, ami, egy kecske-malac-ember-róka-medve volt. Kérdeztem tőle, hogy:

-Mi a franc ez? Montam ilyedten.

-Nem vagyok franc! Én Julu vagyok (Zsulu) tudod ebben a hotelben raboskodom már több mint 50 éve. Mondta békülősen, nyugodtan.

-Óhh értem, és te ügye nem vagy veszélyes?

-Még, hogy én? Hello Kitty-t nézek minden reggel, szerinted valaki ilyen veszélyes lenne? Nah, figyelj, ahoz a taghoz ne menj oda mert ő nem olyan mint én.

Éppen bejött egy család a hotelbe, és az a kecske ember letépte a fejüket és villára szúrta őket, még, hogy ő nem veszélyes…  Nem hittem a szememnek. Kérdeztem magamban

-Ez megőrült még, hogy nem veszélyes?! EZ EGY ELMEBETEG! JULU EGY ELMEBETEG KÖZVESZÉLYES VALAMI!

Sajnos volt Julunak egy képessége. Tudott arról, amire gondoltam, mondtam:

-Na náááá! Még ez is…

Julu felém fordult drámaian, és olyan kecske-béka hanggal ordított. Kérdeztem magamban

-Ez itt most mit csinál?

Nekem rohant, és kitépte a szívemet, bumm, egyszer csak felébredtem és Alecia próbált felkelteni. Mondtam neki

-Olyan rosszat álmodtam, a Julu a démon aki itt él már 50 éve…

A szó elhangzása után a feje szétnyílt, és Julu feje jött elő.

-Mi a fasz ez?! Mégsem ébredtem fel?

Akkor azt hittem ez egy örök lánc lesz, aztán felébredtem, de már éreztem, hogy ez a valóság. Alecia kérdezte:

-Miért raktad ki a holmikat, te meg vagy zakkanva? Tudod mennyit fizettünk ezért a szállásért?

-Meg tudom magyarázni!

-Akkor mondd!

-Tudod este hallgattam a TV-ben, hogy tegnap azokat a bulizós srácokat megölték, és, hogy nem ők kapcsolták le a zenét, és mi van ha véletlen szerű sorsolásra jutottak? Mi is lehettünk volna.

-Oké ez tényleg nem olyan rossz hír, akarom mondani jó hír, de a gyerekek nem aludhatnak ilyen történetű hotelben, vagy szobában.

Mi a 64-es szobában voltunk, a skacok a 65-ösben haltak meg, a portás mondta:

-Elnézést kérek de a 64-es szoba most már nem szolgál, a 65-be kell mennünk.

Én nem akartam vissza menni, mondta Alecia

-Nem fogunk oda bemenni, okés? Nem érdekel, húzzunk a reptérre! Skacok megyünk vissza Washingtonba!

-Drágám köszi, hogy így döntöttél! Mondtam elégedetten.

Leintettünk egy taxit, csak volt egy kis gond. Az erdőn keresztül mentünk, oké, mondtam nincs ok a pánikra, átmegyünk, aztán haza aludni, de ma este már nem biztos, hogy fogok. Amikor beértünk az erdőbe, a taxisnak rángásai voltak, a keze csak úgy remegett mint ha betontörőt fogna. Egyszer csak megáll az erdő kellős közepén. Bezárja az ajtókat, megpróbáltuk kinyitni az ajtókat, kitörni az ablakokat, csak sajnos nem sikerült. Shut Gun-t fogott és a gyerekünk Johnny fejéhez tartotta, Alecia sírva mondta:

-Ne merje! NE!

A sofőr fejbe lőtte. Mit tehettünk volna? A pali megőrült, a másik gyerekünket Lisa-t is fejbe lőtte.

Én és Alecia ki tudtuk már nyitni, elszaladtunk, és megnéztük, hogy mit akar csinálni az az elmebeteg ember, ahogy láttuk a gyerekek hulláját eszi. A rendőrök jöttek, és mondta az egyik:

-Ne féljenek! Elkaptuk az elmebeteg Szóriást. A Szóriás a beceneve. Azért mert feldarabolja a hullákat, és szétszórja a testrészeket.

Másnap visszajutottunk Washingtonba.

És így ért véget a történet.

]]>
A HOTEL #CREEPYPASTA http://creepypasta.hu/a-hotel-creepypasta/ Fri, 03 Mar 2017 19:57:38 +0000 http://creepypasta.hu/?p=172
1987-et írunk, ennek az évnek a májusi hónapja vége felé történt egy olyan esemény, amit a mai napig nem tudok kiverni a fejemből. Amanda Clark vagyok egy huszonkettő éves nő, kislányommal Lucie-val és harmadik férjemmel Oscar-ral Washington-ba szerettünk volna költözni, mert Oscar-nak voltak elintézetlen ügyei. Május huszadikán pénteken indultunk neki, a hosszú útnak.
Régi sorházunkból kilépve, kezeimbe hatalmas és nem mellesleg súlyos bőröndjeimet tartva pillantottam vissza utoljára a leporosodott, ócska házra. A kapu lámpa utolsóit rúgva gyéren világította be a sötét kapu bejárót, ahol az öreg, sántikáló volt szomszédaink közlekednek, és ahol mi közlekedtünk. A korlátokon szépen, cserepesen kezdett lepattogni a három éve felkent élénk sárga színű festék, ami ma már  inkább barnának hatott , mint sárgának.
Falakat méteres repedések díszítették, melyekből, néha-néha helyenként előbukkant egy-egy csótány vagy valamiféle istenverte bogár. Az emlékeimet felidézve, igyekeztem a kocsiban már nyugtalanul várakozó lányomhoz és nevelőapjához. A bőröndöket a kocsi poros csomagtartójába tettem, majd én is beültem a fekete autóba és halk berregő hangot hallatva elhagytuk a régi lakhelyünket. Mintha ott sem lettünk volna, senki sem kérdezősködött, senki sem akart maradásra bírni minket és senki sem foglalkozott velünk, amit legbelül egy kicsit bántam is, főleg most így utólag.
A csendes utcákat szelve közeledtünk a célnak kitűzött hely felé, ami egyenlőre csak egy szálloda volt, hogy legyen hol aludnunk az este. Kislányom Lucie szemeit dörzsölve aggodalmasan kérdezgette, hogy mikor érünk már a hotelba. Választ ugyan sosem kapott, viszont mindig egy mosollyal jutalmaztam őt. A szálláshoz este kilenc óra körül értünk, Lucie félig álomba merülve tántorgott ki a kényelmetlen kocsiból, egyenesen a biztonságot és szeretetet sugárzó, ám poros és lepukkant épület felé. Szobafoglalás közben egy igen érdekes dolgot vettem észre a pult feletti táblán. Egy kisebb tábla volt rajta számokkal “0416”. Ezek a számok szerepeltek a táblán, amire puszta kíváncsiságból rá is kérdeztem.
-“A számok nem mutatnak semmi különös dolgot, majd ha eljön az ideje megfogja tudni.”- mondja, sőt inkább vérfagyasztóan suttogja kidülledt szemeivel a pult mögött álló nő. Már ekkor nagyon furcsának tartottam ezt a helyet, de ami ezután a másodperc után történt, az teljesen megmagyarázhatatlan. A szám az egyik pillanatról a másikra átváltott így a mostani szám kettővel nagyobb lett. “0418”, ahogy a fa lapok átgördültek a pultos nő takarítást kért a 43-as szobába. Minden rossz gondolatomat félre téve fogtam meg az asztalra lehelyezett kulcsot és megnéztem a rajta lévő kis leamortizált fecnin, hogy hányas szobába kell elvonulunk az estére.
“19” ezt a két számjegyet tudtam leolvasni a lapról, majd az összes holminkat megfogva indultunk megkeresni a szobánkat. Lucie azonnal előre sietve dőlt be az általa kiválasztott ágyba és azonnal elnyomta az álom, Oscar szinte teljes pontossággal leutánozva ezt a mozdulatot merült álomba, ameddig én nem tudtam álomra hajtani a fejem, hisz egyfolytában azok a számok jártak a fejemben. Talán, csak azt számolják, hogy mennyien piszkítottak a szobájukba, ugyanis a szám átváltása után takarítót kértek a szobába. De ki csinálna ilyen baromságot?
Lassan én is álomba merültem, azonban éjfél tájékában egy hatalmas csattanást hallottam. Ijedten ültem fel az ágyba és a szobában körbe nézve tudatosult bennem, hogy semmi sincs bent és valószínűleg csak álmodtam. Oldalra nézve Oscar nem volt az ágyban.
“Biztos csak a mosdóba ment.”- gondoltam és visszafekve a kényelmetlen ágyra próbáltam vissza aludni, de hangokat hallottam a fürdőből. Csattogást, fúrást, zörgést…
A hangok egyre hangosabbak lettek és  félelem járta át az egész testem. Próbáltam nyugtatni magam, hogy nincs semmi baj, csak beképzelem. Egy idő után már nem bírtam ki és a kíváncsiságom győzött a félelmem felett. Lassan kitakarózva a padlóra léptem amely a lábam alatt megreccsent. Reszketve lépkedtem a fürdő felé. Az ajtó alatt a másik helyiségben felkapcsolt lámpa fénye sugárzott át a szobába. Minden lépésem egy reccsenés kísérte, majd mikor az ajtóhoz értem remegve megragadtam a gombot az ajtón és lassan elfordítva magam felé húzva kinyitottam az ajtót. Az a látvány, ami ott fogadott a legrosszabbnál is végtelenszer rosszabb volt.
A hányinger elkapott mikor megláttam a férjem, aki a saját lábát vagdossa egy fűrésszel. Mindenhol a lábának cafatjai szóródtak szét a fürdőben. A kád alján vér és valami undorító trutyi keveréke volt. A férjem a mellette lévő turmix gépbe pakolta lábának különböző részeit. Nem vett észre. A sírás fojtogatott és nem tudtam, hogy mit csináljak, lefagyva figyeltem a férjem, aki leturmixolja a saját lábát! A gépet tele pakolja és fedelét rá rakja, majd a nagy fekete gombot elfordítva a gép működésbe lépett. A bőr és húscafatai lassan egy egész péppé álltak össze.
Majd a gépet megállítva a kád felé vonszolta magát és beleöntötte a turmix tartalmát. Lesokkolva figyeltem a történteket, teljesen leblokkoltam semmit sem tudtam csinálni. Ekkor Oscar észrevett. Csukva volt a szeme, de a következő pillanatban az ollóért nyúlt és vigyorogva levágta szemhéjait így szemem elé tárult két barna szeme. Az orra és a fülei is le voltak vágva. Már a sírástól fuldokolva néztem a férjem, aki csak bemászott a kádba, és magára kente a leturmixolt darabjait. Majd kidüllesztett szemekkel rám nézett.
-Szívem, miért nem tartasz velem ebben a csodás gyertya fényes fürdőben?- kérdezi, majd levágja az egyik kezeiről az ujjakat és a kád szélére rakosgatva egyesével meggyújtotta azokat. Ekkor tudatosult bennem, hogy mi is történik valójában. Az ajtót bevágva Lucie ágyához futottam, hogy a lányomat felkeltve elhagytuk ezt a helyet, de nagyon gyorsan. Azonban Lucie nem volt az ágyában, hanem az ágya fölött lógott egy kötélen a homlokára pedig egy fordított “A” betű volt vésve. Üvöltve szedtem össze a ruháimat és olyan gyorsan mint még soha, kirohantam a szobából, a portán elfutva a kis táblára néztem, ami pont akkor váltott át “0420”.
-Takarítást kérek a 19- es szobába.- és ez volt az utolsó mondat amit abban a hotelben hallottam…
]]>