Home / CreepyPasta / A BEZÁRT KISLÁNY #CREEPYPASTA

A BEZÁRT KISLÁNY #CREEPYPASTA

Egy amerikai kisvárosban történt, hogy a kis Florina Farbent az édesanyja nagyon szigorúan fogta. A lány már 14 éves volt, de az otthonát sosem hagyhatta el. Az édesanyja tanárnő volt, ezért az oktatását is ő végezte otthon. 

Florina a külvilággal egyedül az interneten keresztül tudott kapcsolatot tartani, ettől az egytől nem tiltották el. Az édesanyja úgy gondolta, hogy ez nem  veszélyes a gyermeke számára, illetve így valamelyest szocializálódhat, és nem szakad el teljesen a külvilágtól. A kislányának folyton azt mondta, hogy azért nem mehet el otthonról, mert a külvilág számára túl veszélyes, és nem akarja hogy bántsák, ahogyan vele tették ezt még gyerekkorában.

A kislány ezért már nem is akart kimenni az utcára, sőt rettegett a gondolattól is, hogy a szobáját elhagyja. Így teltek a napjai, unalmasan, nem csinált mást, csak facebook-ozott. A facebook profilján se valódi kép volt, azt az anyja nem is engedte meg neki. Egyiknap talált a facebook-on egy csoportot, ahol általában ijesztő történeteket szoktak megosztani egymással a tagok. Nagyon tetszettek neki ezek a történetek, és folyton oda kommentelt az egyik srác történetei alá.

Egyszer csak egy üzenet érkezett neki a messengeren… A srác volt az, akinek a történeteit olvasni szokta. Ez volt az üzenetben:

-Szia! Látom, hogy tetszenek a történeteim. Van kedved ismerkedni?

Florina kissé megijedt, hiszen eddig nem igazán beszélgetett senkivel sem, főleg nem pasikkal. A képei alapján a srác talán el is múlhatott már 25 éves. Visszaválaszolt, hogy van kedve ismerkedni, de kissé gyanakvóan kezelte a dolgot, hiszen az anyja beleverte, hogy a külvilágban mindenki gonosz.  Egyre többet beszélgettek, így teltek a napok… Florina szépen lassan a bizalmába fogadta a férfit, és megkedvelte, úgy érezte, hogy végre talált egy barátot a külvilágból.

A kislány mesélt olykor az életéről, hogy az édesanyja nem engedi el a házból sohasem, és emiatt kezd szomorú lenni, hiszen mivel megkedvelte a srácot Tomot, úgy gondolta hogy szívesen találkozna vele akár élőben is. Egy idő után ez lett kettőjük közt a fő téma, hogy miket fognak csinálni, ha végre találkozhatnak. A lány egyre jobban belezúgott a srácba, és a srác is Florinába.

Az édesanyja idővel felfigyelt arra, hogy a lánya kezd furán viselkedni vele, egyre kevesebbet beszél hozzá, hallgatag lesz, és nem igazán mesél már arról, hogy miket is látott a facebook-on. Gyanakvása egyre jobban erősödött, ezért úgy gondolta hogy ideje lesz utána nézni a dolognak. Ezért bement a lány szobájába, kivette a telefont a kezéből szó nélkül, és megrökönyödve látta, hogy a lánya épp egy felnőtt férfival beszélget privátban. Nem csak hogy beszélget, de még képeket is küldött magáról. Olyan képeket is ahol a lány fedetlen keblei voltak láthatóak…

Az anya nagyon bedühödött ezen, és ütni vágni kezdte a lányt, nem is gondolkodott közben. A kislány sikoltozott, anya ne bánts!! Kérlek, ne verj tovább, nem beszélek vele többé!!

Az anyja így szólt hozzá: Persze hogy nem, mivel most volt nálad a telefonod utoljára. Ekkor elvette tőle a telefonját, és becsapta maga után az ajtót. Az ajtón keresztül hallható volt még a hangja, hogy aludj most már, késő van!

Florina miközben erős fájdalmai voltak a veréstől, iszonyatos szomorúságot érzett amiatt, hogy talán nem beszélhet az egyetlen emberrel többé, azzal a fiúval aki végre megértette, és szerette… így aludt el, könnyes szemekkel.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK! 

kommentek

Még egy!

A SZOMSZÉD #CREEPYPASTA

A történet, amiről most írni fogok a szomszédomról szól. Egy 10 emeletes házban lakok a …

HÚÚÚÚ!

Ha tetszik a történet, oszd meg az ismerőseiddel is!